Azon agyaltam, miközben elküldtem neki a beadandómat, ami a tárgy teljesítésének feltétele, szívesen írnám meg nála a diplomamunkámat. Eltekintve attól, hogy beleestem, nem véletlenül járok az óráira már elsőéves korom óta. A szakterülete még passzolna is a témámhoz (lassan ki kéne találnom, tudnék-e életem végéig ezzel foglalkozni, vagy valami gyakorlatiasabb jellegű kéne...), bár én kicsit más szemszögből közelíteném meg a dolgokat, nem annyira ragaszkodva az ő nézőpontjához...(de jó lenne, ha leírhatnám, hogy mik is ezek a, de a blog alapgondolatának érzékenysége miatt ez nem lenne jó ötlet).
Szóval...bár a dolog etikusságán bizony csorba esne, úgy áll a helyzet, hogy meg fogom kérni, legyen az alkonzulensem. A főkonzulensnek úgyse lenne sok ideje rám, eléggé elfoglalt ember, ő viszont fiatalabb, kevesebb dolga van (már ahogy gondolom), és a témában való jártassága szinte nélkülözhetetlenné teszi számomra. Nem mellesleg tartanánk a kapcsolatot, konzultálnánk, és...találkoznánk, ugyanis attól félek, nem lesz már olyan órája, amit fel tudok venni, szerintem az összeset letudtam már.
Remélem, beleegyezik. Remélem nem hajt el a fenébe.
Hogy ez az egész helyzet mennyire szánalmas...
p.s.: következő bejegyzésben arról, miért olyan idegen nekem ez a dolog...intim részletek!
