A cím hamarosan érthetővé válik.
Történt egyszer, hogy Carla beleszeretett egy srácba, aki viszont szerette. Tíz csodás hónap után azonban ahelyett, hogy a fiú a megbeszéltek szerint az Operába vitte volna, beterelte egy kávézóba és szakított vele. Mert már nem őt szerette. Volt egy másik lány, megismerkedésük arra a házibulira datálható, amelyen Carla is ott volt, éppenséggel a szerelme ágyában feküdt lázasan. Carla dobva lett, csak úgy hirtelen, és egyedül maradt, mint a kisujja.
Másfél évébe került, míg túltette magát rajta, azt is csak azért, mert a már ismert "tanár-jellegű" férfival a barátságuk szerelembe csapott át. Az volt Carla új esélye a boldogságra. Két hét elteltével tapasztalta, hogy igazán mély érzéseket nem váltott még ki belőle a kapcsolat, ami azelőtt szokatlan volt. Carla aggódni kezdett, hogy az előző félresikerült kapcsolata ennyire megváltoztatta volna a gondolkodását? Aztán eltelt megint egy-két hét, és a férfi az egyik reggel az ágyban feküdve azt mondta neki: "szeretlek". Akkor megváltozott minden, talán csak ez az egy szó kellett neki, hogy újra érezze: fontos valakinek. A szavak viszonzásra leltek, Carla őszintén mondta ugyanezt a férfinak. A kapcsolatuk békés, egyszer volt, Carla iskolába járt, a férfi munkába.
Aztán a kapcsolatuk nagy próbához érkezett. A srácnak hosszú időre el kellett mennie. Úgy alakult, hogy egy hónapig nem is látják majd egymást, Carlának már jegye volt fix időpontra a Horvát tengerpartra, így pont váltották egymást. A férfi felült a new yorki gépre, onnan pedig nagyon lassan telt az idő. Egy hónap után újra találkoztak, nyoma se volt a friss kapcsolaton a próbatételnek.
Aztán egy augusztus végi napon Carla telefonhívást kapott, a lehető legrosszabb indokból: másnap beszélniük kell. Az az egy nap lassabban telt el, mint az egy hónapos távkapcsolat. Carla győzködte magát, hogy nem lesz baj, de nem lett igaza. Életében másodjára egy külvárosi padon ülve dobták ki. Azzal a pofátlan ígérettel, hogy ha több ideje lesz, újrakezdik. Az az újra soha nem jött el.
Carla ördögi körbe került. Alkalmanként ez a két ember elhitette vele, hogy milyen fontos, milyen jó barát, milyen jó szerető. És amikor Carla szükségét érezte az effajta megerősítésnek, belement a játékba. Pótlék volt, ami minden alkalommal neki is jól esett, aztán mindene este úgy aludt el, hogy az illetőt még mindig nem felejtette el.
Így Carla úgy döntött, nem kell neki a szerelem, ebben pedig csak megerősítette a legutóbbi, plátói érzés, amit egy fiatal fiú iránt érzett majd' egy évig. Nem kell neki egészen addig senki, amíg ki nem költözik külföldre.
De egyre jobban érlelődött benne a gondolat, hogy ő bizony társas lény, hogy ő valamilyen bizarr okból kifolyólag hajlamos saját életét megkeseríteni a szerelembe való szerelemmel. Kell neki valaki.
És most, hogy ezt beismert, még jobban fél. Nyuszi, nem mer lépni, csak ábrándozik. Miközben már nem is meri számolni a baglyait (elnézést a nevetséges megfogalmazásért..).
Tessék, megkaptad, Carla. Egy újabb plátói. Megcsináltad, nagylány!
